52 hét, 52 félmaraton

Év elején nem sejtettem, de még ma reggel, amikor futni indultam sem gondoltam, hogy az idei cél elérése ilyen boldogsággal tölt majd el. A mai nappal hivatalosan is befejezettnek tekintem az idei célomat, azaz minden héten legalább egyszer teljesítettem a félmaratoni távot. Általában jól sikerül célokat kitűzni magam elé. Ez különösen jól sikerült. Nem volt egyszerű, de azért tudatos tervezéssel és rendszeres munkával sikerült megoldani, és ez most olyan "Húúúúú..." érzés. Kellett hozzá 52 sérülésmentes és egészséges hét, amelyet az előző évek kitartó, rendszeres edzésmunkájának tudhatok be. (szerintem)

Volt ebben az 52 hétben minden. Volt benne mínusz 18 fok, de akadt olyan félmaraton is, amit plusz 30 fok feletti hőmérsékletben kellett teljesíteni. Legtöbbször egyedül, de néha akadt partner is. Néha pedig versenykörülmények között vágtam neki a 21 km-nek. Általában jó érzésekkel tértem haza, de volt hogy a fenébe kívántam az egészet. Két pár futócipő volt a tanúja a futásaimnak, és sajnos telefonból is többet kellett használnom. (az egyik nem bírta a hőségben a tűzoltók áldásos tevékenységét) A távok nagy többségét Tokaj környékén gyűrtem le, de azért igyekeztem változatossá tenni a kihívást. Így történt, hogy Kazincbarcika, Debrecen, Miskolc, Bükkszentkereszt, Erdőbénye, Olaszliszka, Mád, és még sok település tanúskodhat mellettem. Néha korán kellett kelni, néha egy kisit estébe nyúló volt a futás. Volt, hogy egy kézmelegítőért, és volt, hogy egy kád hideg vízért adtam volna oda a fél karomat. Télen a jégen csúszkáltam, egy őszi versenyen viszont a sáros hegyoldalon jöttem lefelé a tervezettnél gyorsabban.
Ha valaki középiskolás koromban azt mondja, hogy ilyet fogok csinálni, az a minimum, hogy kiröhögöm. (pedig akkor is futottam rendszeresen)
Ezt a bejegyzést egy idézettel szeretném zárni, amit egy lányomtól kapott könyvben olvastam:

"Némelykor nehéz elindulni futni, számos érv marasztalhat a lakásban, de mindig nagy öröm hazatérni a futásból, megállapítva, hogy milyen jó, hogy a mai futást sem hagytam ki."

A változatosság gyönyörködtet

A múlt vasárnap rendezett Avalon-Decathlon félmaraton után egy-két nap pihenés után már nagyon mentem volna futni, de a heti időrendet sajnos sehogyan sem sikerült úgy összerakni, hogy egy egészségeset sikerüljön menni.
Csütörtök este már sejtettem, hogy ebből egy szombati kiruccanás lesz. Nem verseny, de már nagyon vártam, hogy egy kis környezetváltozást iktatok be. Olaszliszkáról indulva, Erdőbényén keresztül, irány a Bénye felett elterülő ligetes rész. (ja és vissza is :D )
Hajnalban, amikor néha magamhoz tértem, hallottam, hogy az eső zörgeti a csatornát. Gondoltam reggelre abbamarad. Hát nem. Úgy neki volt keseredve, hogy azt hittem, egész nap így marad. Szerencsére 11 óra magasságában mutatkozott egy ablak a felhők között a műhold képén. Gyorsan magamra is öltöttem a futóöltözéket, mondtam a családnak, hogy nyugodtan ebédeljenek, mert én ha egyszer elindulok, akkor már délre biztosan nem érek haza.
Picit szemerkélő esőben, de elindultam. Nagyon szeretek Tokaj környékén futni, és mindenkinek azt mondom, hogy milyen szerencsések vagyunk, mert ha jó helyeken akarunk futni, akkor csak ki kell lépnünk a kapun, és gooooo. Ma, ott, valahogy mégis jobban tetszett. Kisebb nagyobb emelkedők, folyamatosan le, vagy fel. Ehhez hozzá jött az őszi erdő látványa, illata. Az út mellett, néha az úton csörgedezett a hegyekből összegyűlt csapadékvíz. Nem utolsó sorban pedig a futáshoz pontosan optimális hőmérséklet társult. Biztosan meg lehet unni azt a környéket is, de ma úgy éreztem, hogy meg tudnám szokni. Még az emelkedők is jobban estek, mint általában.
Úgy terveztem, hogy 21 km-t futok, tehát 10,5-nél fordulok, de pont az emelkedő derekánál tartottam, és gondoltam nem hagyom félbe. Még 500 méter hiányzott a tetőig. Visszafelé kicsit könnyebb dolgom volt, mert összességében lejtett a pálya. Mire visszaértem a kiindulási pontra az út is felszáradt. Az alábbi szintrajz mutatja a fentebb említetteket. (Szerintem szép)

Hajrá mindenkinek!

PURGATÓRIUM

Történt ugyanis, hogy kb. 2 hete neveztem a kazincbarcikai Kolor futásra. Tetszetősnek tűnt, beleugrottam. Gondolta a fene, hogy a 2017-es esztendő legmelegebb napjait fogjuk élni éppen.

No de mivel a nevezési díjat már átutaltam előre, meg amúgy sem vagyok egy megfutamodós fajta, (Neeeem olyan családból származom én...), ma reggel a kis családommal beültünk az autóba és nekivágtunk. A néhány napja végzett "próbafutás" tapasztalatai alapján azt gondoltam, hogy legfeljebb félbehagyom (két kört kellett ugyanis teljesíteni a félmaratoni távon).

A rajt előtt még mutatkozott némi remény, hogy felhős időben futhatunk, de ez a felhőkkel együtt szertefoszlott a rajt időpontjára. Fél literes kulaccsal az oldalamon vágtam neki a távnak, de az volt a tervem, hogy ameddig lehet spórolok vele, mert biztosan szükségem lesz rá. Azt már korábban megnéztem a térképen, hogy az első 2 km folyamatosan emelkedik, tehát utána nyilván lehet pihizni egy kicsit. Kb. 700 m-nél volt egy szökőkút. Rögtön tudtam, hogy a második körben az még jó szolgálatot tehet nekem (is).  Terveim szerint 6 perc körüli kilométereket futottam volna, mert ebben a kutya melegben a túlélés volt a cél. A szervezőket dicséri, hogy több helyre tettek be extra frissítőpontokat. Nem nagyon szoktam frissíteni, de itt nem tehettem mást, mert különben feldobom a talpam. Jó szolgálatot tettek a helyi tűzoltók is, akik folyamatosan "lőtték" a futókat vízsugárral. Talán ezeknek a feltételeknek is köszönhetően a tervezett tempónál kilométerenként mintegy 20 másodperccel sikerült gyorsabban teljesíteni. Olyannyira sikerült spórolni a saját vízzel, hogy egy kortyot sem ittam belőle, ezért az első kör végén, illetve a második elején oda is adtam a családomnak, és magamhoz vettem az előre megbeszélt vizes törölközőt. Ez volt a legjobb döntés. Ez után lépten nyomon, ahol csak lehetőség volt rá beáztattam hideg vízbe és folyamatosan tudtam hűteni magam. Azt hiszem, e nélkül nem tudtam volna végigcsinálni. Viszonylag sok helyen tudtunk árnyékban futni, de ahol nem volt árnyék, ott brutális volt a meleg. Ezt érzékelte a lakosság is. Az egyik helyen egy kerti locsolóberendezést hoztak ki a háziak a járdára, a másik helyen egy virágboltos hölgy húzta ki a slagot az üzletből, és így próbált enyhíteni a szenvedésünkön. Igaz én a második körben, amikor már csak vagy 3 km lehetett hátra mondtam neki: - Inkább egy koszorút hozzon nekem.

Végül is sikerült végigharcolni a 21 km-t. Arról, hogy hogyan éreztem magam a célban a következő kép sokat elmond:

Az 54 indulóból a 27. helyen sikerült végeznem. Az egyéni legjobbamat nem veszélyeztettem, de szerintem nem csak én voltam ezzel így. Nagy küzdelem volt, de megérte. Ez a 21 km, 35 fokban már az enyém.

Itt még csak sejtettem...

Itt adom le a szerelést, és veszem magamhoz a megmentőt :D

Itt már nem esett olyan jól

8000 km

Újabb mérföldkő

Régen írtam utoljára. Sok minden történt azóta. Sok futás, sok kilométer.
Meleg, melegebb, még melegebb. Nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé a melegben való futás, de hát ez olyan mint a hasmenés: Ha menni kell, menni kell.
Tegnap este, mikor érkezett a hidegfront, titokban reménykedtem benne, hogy ma reggel alkalmas lesz az időjárás egy kellemesebb hosszúra. Már csak azért is, mert amióta számolom a kilométereket (2014.01.01.), ismét egy kerek számhoz érkeztem. 8000 km van a lábaimban. Nem kevés, valakinek még soknak sem számít. Én büszke vagyok rá. Minden megtett lépéssel erősebb, kitartóbb, több lettem.
Ez légvonalban kb. a Tokaj- Szöul távolságnak felel meg.

A ma reggeli 21 km-rel közelebb kerültem az idei célomhoz is, miszerint minden héten legalább egy félmaratont igyekszem teljesíteni. Ezekben a nyári melegekben semmiképp se induljon el senki innivaló nélkül futni. Én nem szeretek magammal hurcolni mindenféle kulacsokat, meg ilyesmit, de ebben az időszakban KÖTELEZŐ tartozék. Nem várom még a nyár végét, a futáshoz viszont jól esne egy kis hűvös.
Hajrá mindenkinek!

Ma REVANS-ot vettem

Az eredmény: Gyula - Bodrogkeresztúr, Kilátóhely:    1-1

Történt ugyanis, hogy a böjti időszak végén, nagypénteken egy szelet kenyérrel, és két héjában sült krumplival a gyomromban elindultam futni. Gondoltam megnézem a bodrogkeresztúri kilátóhelyet, nagyjából a Fülöp a különc futóverseny útvonalán haladva. Ez oda-vissza kb. 23 km. Egy egészen aprócska részletről feledkeztem csak meg. Mégpedig arról, hogy az a táplálék, amit bevittem a szervezetembe nem feltétlenül elég 2 - 2,5 óra futáshoz. Még szerencse, hogy az izmaim jelezték nekem az "üzemanyaghiányt". Csak az volt a bökkenő, hogy hátra volt még vagy 5 km. Ez alapesetben nem sok, na de kiürült raktárkészlettel egy örökkévalóság. Sokminden megfordult azon az 5 km-en a fejemben. A legdurvább az volt, hogy soha a b.......s életben nem futok egy lépést sem többé. Hazaértem ugyan, de amit megállás után éreztem, .............. Szerintem minden az arcomra, vagy inkább a fejemre volt írva. A családom szerint nem voltam sápadt. KÉÉÉÉÉK voltam. Szerintem a vércukor szintem fordult át mínuszba. Émelygés, szédülés, csikarás és egyéb nyalánkságok. Volt már hasonló néha, de fél óra elteltével rendezni tudtam a sorokat. Hát most nem. Még másnap reggel is csak kóvályogtam.
Na, de ahogy mondani szokták: "Ami nem öl meg az megerősít."
Ma bosszút esküdtem, és ismét nekivágtam a múlt pénteki útvonalnak. Hát mit mondjak? Egy álom volt ahhoz képest.  Az első sorra utalva azt is írhatnám, hogy: sült krumpli - derelye: 1 -1.
Az utolsó kilométerek mindegyike 20 másodperccel sikerült jobbra. Az érzésről nem is beszélve.

A tanulság tehát az, hogy gyakran meg kell járni a "poklot" ahhoz, hogy néha a "mennybe" juthassunk.
Ja és az, hogy hosszabb futások előtt mindig megfelelően készüljünk fel. Vagy a szervezetünkben legyen elegendő tápanyag, vagy a zsebünkben.

Élménybeszámoló a Rotary félmaratonról

Mert hogy élmény volt, az tuti...
A szervezők biztosan ilyen időről álmodtak, én nem egészen. Sokkal szívesebben kiegyeztem volna vagy 10 fokkal hűvösebbel, egy kis szemerkélő esővel megspékelve. Na de ne siránkozzunk már annyit. Így legalább a családtagok is kellemesen tölthették az időt és magunkra ölthettünk némi nyári színárnyalatot.
Rekordlétszámú futó várta, hogy ebben a nyári időben birtokba vegye a futófesztivál útvonalát, amely a Debreceni Nagyerdő közútjain lett kijelölve. 5,2 km-es körpályán kellet kinek-kinek a vállalt távot teljesíteni. Én speciel a legnépszerűbb 21 km-es megmérettetést választottam. Eddigi néhány félmaratonom alkalmával mindig sikerült faragnom az egyéni legjobbamon.
Na, az ma hamar, már az első körben nyilvánvalóvá vált számomra, hogy (ahogy azt Besenyő Pista bácsi mondaná):"nem fog neki sikerülni". Ez a hirtelen jött nyári meleg éreztette hatásait. Általában úgy szokott történni, hogy néhány kilométer elteltével ránézek az órámra, és meglepődöm, hogy milyen könnyedén sikerül jó tempót futnom. A meglepődés most sem maradt el, csak az előjel volt ellentétes. A viszonylag halovány első kör után a második körben még sikerült javulni egy kicsit, de nem tudtam ezt tovább fokozni. Szerencsére a szervezők számoltak ezzel a meleggel, és a frissítőállomásokon lehetett egy picit enyhíteni a melegen. Én személy szerint legszívesebben beleültem volna abba a hidegvizes lavorba, amit az arcunk, fejünk hűtésére szántak. A harmadik kör egy fél, a negyedik pedig további egy perccel sikerült lassabbra, de csak sikerült a végére érni. Még szerencse, hogy másokat is megviselt a meleg (az eredményeket nézve). Biztosan nem lehettem túl üde látvány, mert a kisebbik lányom a cél előtt kb. másfél kilométerrel, elég aggódva kérdezte, hogy:
-Lesz még frissítés?
Egyébként az útvonal azért is nagyon jó, mert a hozzátartozók többször is láthatják a futókat. (esetemben ez inkább kétségbeejtő lehetett)
Összességében a 233 induló közül 85. ként sikerült bevergődnöm a célba. Sose rosszabb...

Itt még messze volt a purgatórium

Megöregedtem a végére

...sok hülye... :D

szerintem ez nem is én vagyok

(szinte) eltűnt a repülőfázis a futómozgásból

Titokban azt remélem, hogy jövőre már a Tokaji Futóklub tagjai is képviseltetik magukat valamely távon. Választék az van.

Most jól esik a pihi :D

Kedden találkozunk?

Visszaszámlálás indul!

Egy hét múlva startol a futóklub Tokajban.
Hogyan jött létre? Már régóta tervezgetem, hogy szűkebb környezetemben életre hívok egy olyan kis mozgalmat, amelynek az a célja, hogy felállítsa az embereket a fotelből, és megismertesse velük a testmozgásnak ezt a legősibb módját. Hálás vagyok a Tokaji Egészségfejlesztési Iroda munkatársainak, hogy a felkérésükkel megadták nekem a kezdőlökést a megvalósításhoz.
Biztosan sokan vannak, akik különböző okokból, de már gondolkodtak rajta, hogy kocogásra, futásra adják a fejüket. Aki ismer, az tudja hogy én személy szerint mennyire kedvelem a futást. Aki pedig közelebbről ismer azt is tudja, hogy milyen lelkesedéssel tudok róla és a hozzá kapcsolódó dolgokról beszélni. Szívem szerint minden emberrel megismertetném, megszerettetném ezt a testgyakorlati ágat.
Az elnevezés sokatmondó, de ugyanakkor félreértésekre is adhat okot. Íme, itt egy pár gondolat azoknak, akik tervezgetik, hogy ellátogatnak. Ne úgy képzeljétek, hogy találkozunk, köszöntjük egymást, és tömegesen nekiindulunk futni addig amíg a nyelvünkre nem taposunk. Az elsődleges cél a kedvcsinálás, a motiváció fenntartása, és a futás megkedvelése. Ez pedig nem lesz rövid és egyszerű, de az biztos, hogy aki kitart, annak egy egészségesebb, önbizalommal teli, és boldogabb szakasz következik az életében.
Senkit ne rettentsen el az, hogy ő majd jól lemarad a többiektől, mert nem bírja úgy a tempót. Ahogy mindannyian különbözőek vagyunk, úgy a futás sem fog egyformán menni mindenkinek.  Minden alkalommal együtt kezdünk, és egyszerre végzünk. Közben pedig ki-ki a saját állapotának, aktuális erőnlétének megfelelően sétál, kocog, fut. A legtöbben úgy kezdik, hogy valójában többet sétálnak, mint futnak. Ez így van jól. Nem az első hónapban szeretnénk versenyeket nyerni, vagy maratont futni. Ellenkezőleg. Arra szeretnénk felkészíteni a szervezetünket, hogy hosszabb távon, akár évtizedekig képes legyen rendszeres testmozgásra. Fontos cél még az is, hogy kialakuljon bennünk a mozgás szeretete, az a vágy, ami hétről-hétre kihajt minket a természetbe.
Ehhez igyekszem én a legtöbbet hozzáadni a tapasztalataimból, ismereteimből. Ahogy telik az idő úgy tudtok majd Ti is egyre több tapasztalatot megosztani másokkal.
Hogy mit hozzon magával aki eljön? Kényelmes cipőt, szerintem egy réteg ruhát, amit még magára tud venni a mozgás befejeztével, és természetesen egy kis frissítőt, ha szükségét érzi. Szükség lesz még sok-sok lelkesedésre.
Találkozunk 2017. április 4-én 17 órakor a TFG kollégiuma mögött, a parkolóban.

Fel a cipővel, le a kifogásokkal!

Nem szoktam ilyet csinálni, de....

olyan szép tavaszi időben sikerült futnom ma délután, hogy kivételt tettem, és készítettem egy két képet. Az volt a célom ezzel, hogy másoknak is kedvet adjak a kiruccanáshoz. Sajnos a kép az csak kép, és nem tudja visszaadni azt a hangulatot, amit ott és akkor éreztem.
A hosszú sötét és hideg téli futások után, most először éreztem azt, hogy végleg megadta magát a tél. Ismét elérkezett az évnek az a szakasza, amikor már a késő délutáni órákban indulva is ki lehet merészkedni a városból. Nem kell attól félni, hogy nem ér haza az ember fia világosban. A kesztyű már hetekkel ezelőtt lekerült, de ma volt először, hogy dús hajkoronámat lobogtathatta a szél. (mármint az idén) Jó volt hallani, hogy a szellő süvítését túlharsogják a legkülönbözőbb énekesmadarak koncertjei, a fakopáncs hangos kutatása a táplálék után. Az őzek is egyre messzebb merészkednek az élőhelyükről. Ilyenkor gyakran előfordul a Tisza töltésen kocogva, hogy egész közelről vehetem szemügyre ezeket a kecses jószágokat. Nekem az évnek ebben a szakában tetszik a leginkább a folyó és a gát közötti erdős terület. Egészen át lehet látni rajta, sok helyen áll benne a tél végi árvízből visszamaradt folyóvíz, amely még kristálytiszta, hiszen a különböző vízinövények nem hatalmasodtak el bennük. Ugyan ez elmondható a holtágakra is. Ha olyan gyönyörű szélcsendes idő van, mint ma délután, akkor ezek a vízfelületek tükörként funkcionálva még varázslatosabbá teszik az egészet.
Szóval az év minden szakában érdemes kilátogatni a természetbe. Én már negyedik éve szinte minden másnap megteszem, de tavasszal ez a hely a kedvencem. Ez a 15 km valódi tavaszi feltöltődős futás volt. Íme a képek, amiért muszáj volt megszakítanom a mozgást:

A valóságban sokkal szebb, úgyhogy:

Fel a cipővel, le a kifogásokkal! Hajrá!

Széllel szemben nem lehet...

...vagy legalább is sokkal nehezebb.

A héten mára terveztem a 21 km-t. Kellemetlenül szeles volt az idő, de ha menni kell, hát menni kell.
Gondosan megterveztem, hogy hogyan használjam ki az uralkodó szélirányt, illetve merre induljak, hogy minél kevesebb energiámat eméssze fel a légmozgással vívott harc. Amilyen frappánsan kitaláltam, olyan ügyesen keresztül is húztam a saját számításomat egy meggondolatlan kijelentéssel.
Történt ugyanis, hogy elhatároztam szembe széllel kezdek, aztán a hazafelé úton csak utazom a néhol viharossá erősödő áramlatokkal. Amint elindultam csörgött a telefonom, és szüleim kérdezték, mikor leszünk otthon, mert meglátogatnának. Ránéztem az órámra, és közöltem, hogy kb. 2 óra múlva. Mivel szeretem variálni az útvonalakat, azért pont kapóra jött ez a telefon. Gyorsan bevillant a fejembe, hogy ők nagyjából 21 km-re laknak tőlünk. ezért hirtelen meg is beszéltük, hogy elfutok odáig, és majd ők hazahoznak. Büszke is voltam magamra, hogy ilyen ügyesen feltaláltam magam. :-)
Na de egy valamit nem vettem figyelembe. Mégpedig azt a tényezőt, amelynek a hatásait olyan gondosan tervezgettem futás előtt. Ez pedig a SZÉÉÉÉÉL. A címből kitalálható, hogy így viszont nem tudok utazni a szelek szárnyán a táv második felén. Sőt akkor jött igazából a neheze. A lakott településeken sem volt kényelmes, de ami a pusztán várt rám, az joggal és okkal nevezhető CUMI-nak. Elég, ha annyit leírok, hogy még a lejtőn is erőlködni kellett, hogy a megfelelő tempóban haladjak.
Így esett, hogy a tervezett 150-es pulzus a végén inkább volt 180-185.
Mindehhez képest jól esett a futás. Meglepően jól, és hogy a szép oldaláról is mondjak valamit: Gyönyörűen sütött a nap. :-)
Ha nem is futni, de egy kis sétára érdemes kimozdulni ilyen időben is. Csak megfelelő ruházatot kell választani.

Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

Életem leghosszabb félmaratonja

Bizton állíthatom, hogy a mai 21km egyedül az önbecsülésemnek esett jól. Közben újra és újra tudatosult bennem, hogy amikor hosszabb futásra készülök, akkor miért követem azt a taktikát, hogy messzire megyek. Azért, mert onnan úgy is haza kell jutnom valahogy. Csinálhatnám azt is, hogy kinézek egy kisebb kört, és azon keringek. Az utóbbi esetben, már az első kör után feladtam volna, és régen itthon csücsülnék. A Tokaji- hegy körül indultam Tarcal felé, de már az 5. km-nél éreztem, hogy KO lesz a vége. Talán a nem megfelelő étkezés, talán valami más miatt, de piszkosul fáradtak voltak a lábaim. Ennek ellenére MEGCSINÁLTAM, és hiszem, hogy ezek a futások is kellenek ahhoz, hogy az ember erősebb legyen fizikálisan, de legfőképpen lelkileg. A futót talán az is megkülönbözteti a nemfutótól, hogy a futó már alig várja a következő alkalmat, mert az biztosan könnyebb lesz. A nemfutó pedig azt mondja: Soha többé nem megyek.
Bennem is végig az motoszkált, hogy ennél már csak könnyebb lehet, valamint az, hogy: De nagy hülye vagyok, hogy ilyen messzire jöttem.
Száz szónak is egy a vége. Ennek a mai 21 km-nek minden lépéséért megküzdöttem. Közben nagyon rossz volt, de jó érzéssel tölt el, hogy sikerült. Nem szabad tehát megijedni, ha valami nem úgy megy mint szokott. Ezekben az esetekben a halott pénz egyik dalának a refrénje szokott zakatolni a fülemben:

Nem bírtam ki... visszamentem

Ma csodálatos napsütésre ébredtünk, amiért a hét közepén még egy kisebb összeget is hajlandó lettem volna fizetni. (szerencsére nem kellett) Ennek azért volt jelentősége, mert ma volt a Bodrogkeresztúron áttelelő gólya tiszteletére rendezett "Fülöp a különc 2.0" futóverseny.
Fantasztikus idő volt, ami szerintem köszönetképpen alakult így a szervezőgárda és a futók tiszteletére. Nagy élmény volt látni immár másodszor, hogy egy ilyen nagyszerű esemény hogy össze tud kovácsolni egy kis közösséget. A tavalyi első alkalommal is így volt, de az idein már rutinos öreg róka ként mindenki tudta, hogy a falu életének ez egy fontos eseménye. A főszervezőktől, a forgalomirányítókon, a közmunkásokon át, a vendéglátást szervezőkig MINDENKI.
A rajt és a cél helyszíne is nagyszerű. A rajt azért, mert minden adott: öltözési lehetőség, egészségügyi vizsgálatok, fedett hely a regisztrációhoz. A cél pedig azért, mert egyrészt nagy kihívás elé állítja a versenyzőket, másrészt pedig azért, mert ilyen kilátásért és vendéglátásért abszolút érdemes felküzdenie magát az embernek.
Összességében olyan kellemes volt a hangulat és az idő, hogy már akkor, a verseny idején tudtam: én még ma visszatérek.
Úgy is lett. Megvárva az ebéd megfelelő elhelyezkedését a szervezetemben, futócuccot öltöttem, és indulás. A 22 km-be belefért szinte a teljes Fülöp útvonal. A javát, vagyis az emelkedőt semmiképp sem akartam kihagyni. Nagyon jól esett. Az idő és a kilátás még délután is lenyűgöző volt.

Egész futás alatt egy idézet motoszkált a fejemben:
"Tavasz van, milyen szép tavasz van,
de jó futkosni a szabadban"

Ez már nagyon kellett a hosszú, hideg tél után.

Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

Méltó búcsú a cipőtől

Ma reggel utoljára húztam fel a jelenlegi futócipőmet. Legalább is futás céljából. Kicsit megviselték a lábamon töltött kilométerek. Tavaly nyár óta taposom. Kb.: 1200 km-t futottam benne, ami nagyjából 1 200 000 lépés, tehát nagyjából 600 000-szer csaptam a földhöz. Nem is múlt el nyomtalanul ez a pár lépés. Kicsit lyukas, a talpa mintegy fél centivel lett szélesebb. Mivel sikerült pont ugyanolyat vásárolnom a múlt héten, ezért nagyon egyszerű volt "előtte- utána" képet készítenem.

Az könnyen kivehető a képekről, hogy melyik az új és a használt, de az is megállapítható, hogy nem egy régi nagy világmárka. Nekem tökéletesen beváltak a DECATHLON sajátmárkás termékei. Ez például egy Kalenji Kiprun LD. Igaz nem a legolcsóbb típus, de nekem már a negyedik évem ebben a márkában. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Szóval a címben azt mondtam, hogy méltó búcsú. A héten kérdezte egy hasonlóan elvetemült barátom, hogy:
- Mikor futunk? Mennyit? Hol?
Mondtam neki, hogy ha szombat reggel ráér, megnézhetjük a tv adót.
Erre ő azt felelte:
- OK. Hányszor?
Na, mondom ez szép lesz. Még eddig egyszer sem sikerült egyfolytában abszolválnom a Tokaj- Tarcal-TV adó- Tarcal-Tokaj távot. A szintkülönbség mindig kifogott rajtam. Nem bírom az emelkedőt. Így indultunk el ma reggel. Igaz, hogy nem döntöttünk országos csúcsot, de sikerült egyben felküzdenünk magunkat. A pulzusmérő öv majdnem leugrott rólam, de sikerült. Életemben először egyben. Akkor még a nap is sütött, így a látvány is szép volt. Köszönet a társaságért Balázsnak. Szeretek egyedül futni, de néha jólesik ha másnak a zihálását is hallom, nem csak a sajátomat. Szóval szombat reggel 24 km. Minden lényeges dolog a futással kapcsolatban leolvasható az alábbi ábráról:

Sokkal egyszerűbb síkon futni, de ahogy egy főiskolai tanárom mondta, amikor a bordásfalon nyújtva kellett emelnünk a lábunkat a fogásig: "Abban van a vitamin..." Az emelkedőn mindig megbánom, de hazaérve már minden megszépül. Hát, ha még a tavasz is kopogtatna lassan...

Hajrá!

Üdvözlet Elefántcsontpartról

Persze csak jelképesen.
A mai 15 km-rel sikerült elérnem a 7000 km-t. Az egyik legnépszerűbb útvonaltervező alapján kb. Elefántcsontpartig juthatnék. 2014 január elsején kezdtem ebbe az ámokfutásba, és magam sem gondoltam, hogy ez lehet belőle. Sok-sok jó futás van mögöttem. Rengeteg jó élmény, de akadtak keserves időszakok is. Néha a fenébe kívántam az egészet, vagy magamat.
Középiskolás koromban a hosszúfutásokat ki nem állhattam, persze ebben biztos az is benne volt, hogy állandóan az idővel kellett "harcolni".
Hogy mi kell ahhoz, hogy mégis idáig jusson az ember?
Véleményem szerint TÜRELEM és reális CÉLok. Türelemre azért van szükség, hogy ne akarjunk rögtön "maratont" futni. Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy megfelelő arányban és időben emeljük a megtett távot. Az sem baj, ha eleinte csak sétával felváltva megy.
A célok pedig maguktól jönnek, ha az ember rendszeresen csinálja. Először a cél, hogy lefussunk 1,2, vagy 5 km-t, aztán fokozatosan egyre többet. Később már igyekszünk ugyanazt a távot rövidebb időn belül teljesíteni. Ahogy telnek-múlnak a kilométerek, kitűzhetünk magunknak hosszabb távú célokat is. Nálam ez először a "Fuss 2014-ben 2014 km-t" volt. Ilyenkor már azon kapja magát az emberfia, hogy egyre nagyobb és izgalmasabb megoldandó feladatokat határoz meg magának. Jönnek a kerek számok, mint nálam ez a mostani. Apropó ezért szerintem már a legelején érdemes valamilyen eszközzel rögzíteni a megtett távokat. Egy idő után biztosan mindenki szeretne versenyen is részt venni. Jogos. A versenyek kellenek. Plusz motiváció, egyéni csúcsok döntögetése, közösségi élmény, stb. Aztán, ha elég kitartóak vagyunk, és egyre-másra teljesítjük a kitűzött feladatokat, biztosan eljön az az idő is, amikor másokkal is szeretnénk megosztani élményeinket, hiszen miért ne lehetne más is sportosabb, egészségesebb, céltudatosabb, boldogabb. Valahol olvastam, hogy egy futó ember biztosan megpróbál másokat is rávenni a rendszeres mozgásra. És tényleg. Jómagam is így vagyok ezzel. Talán olyan is volt, akinek egy pici motivációt jelentettem én, vagy a mondataim.
Egy biztos. A futás sokat segít a mindennapi életben. Ezért továbbra is csak azt tudom mondani, hogy:
Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

A nem futók írhatnának...

A hét rendhagyóan kezdődött. A szabadnapnak köszönhetően már rögtön az első munkanapon délelőtt letudtam a heti félmaratont. :-) Biztosan a munkanap miatt, a szokásosnál sokkal nagyobb volt a forgalom út közben. Autókból és az út mellől is érkeztek megjegyzések...
Sajnos, vagy szerencsére nem értettem, hogy mit kiabálnak. Azt viszont most is érzékeltem, hogy sokan úgy néznek, mint ha nem hinnének a szemüknek. Szívesen belenéznék a gondolataikba ezeknek az embereknek. Mit gondolnak vajon? Azt, hogy:

• Ez igen, vagy
• Mekkora h.......e, vagy
• Hová szalad? Nem üldözi senki.

Biztosan akad mindegyikből. Legalább ma olyannal nem találkoztam, aki az autójával megpróbált volna a lehető legközelebb elhaladni mellettem.

Az biztos, hogy sokkal kellemesebb ebben a "tavaszias" időben szaladgálni, mint a -15-ben. Tényleg írhatnának a nem futók, hogy mi jár a fejükben.

Mindenkinek hajrá!

Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

Napi egy A4-es lap

A mai futás alkalmával, miközben a jégbordák között próbáltam megtalálni az egyensúlyi helyzetemet, eszembe jutott egy régi előadás, amit az Interneten láttam. Ez arról szólt, hogy egy sudár 20 évesből milyen egyszerűen (azt nem mondom, hogy gyorsan)  lesz egy duckó, és ebből kifolyólag valószínüleg egy rakás egészségügyi problémával küzdő 40 éves.

Nagyon egyszerűen...

Vegyünk egy A4-es lapot. Pillekönnyű, alig 5 gramm. Ha naponta csak ennyit hagyunk magunkon pluszban, mondhatjuk, hogy "az semmi". Most jön a matek.

1 nap alatt 5 gramm

100 nap alatt 500 gramm

egy év alatt kb. 1500 gramm, azaz másfél kg. Ez még mindig elhanyagolható.

Ha tovább kalkulálunk, máris izgalmasabb számok jönnek.

Ott jártunk, hogy egy év alatt 1,5 kg

az 10 év alatt 15 kg,

20 esztendő elmúltával pedig már kész is a kicsit duckó, kicsit beteges, kicsit lustácska +30-as emberkénk.

Ezért hasznos az, ha ott lapul a fürdőszoba valamelyik eldugott sarkában egy mérleg, és akár minden nap, vagy csak hetente egyszer, de megbizonyosodunk arról, hogy mennyi az annyi. Ha kisebb az eltérés, könnyebb reagálni rá. Persze azt a kicsi reakciót is akarni kell.

Én is ezen az úton jártam. A 68 kg-os 20 éves főiskolásból ügyesen, mintegy 10 esztendő leforgása alatt lettem 80 kg-os családapa. Igaz ehhez az is kellett, hogy a feleségem nagyon finomakat főzzön. :-)

Szerintem nem sok mozgás, vagy lemondás szükségeltetik a folyamat elkerüléséhez. Én a mozgást választottam.

Ja, és mindenkinek ezt is javaslom, ha tehetem.

Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

Szombat reggeli hosszú

Ezen a héten hétvégére maradt a heti hosszú. Tegnap hívott egy cimborám, hogy mikor futunk egyet közösen. Megegyeztünk abban, hogy ma reggel 7-kor leparkolok előttük Szerencsen, és szétnézünk a környéken.
-14 fokot mutatott a kocsi hőmérője, mikor megálltam. Gondoltam, nem leszünk túl szagosak a végére. Még sosem vettem két kesztyűt futáshoz, de kellett. Még sosem vettem nyakmelegítőt futáshoz, de az is kellett. A többi felszerelés a szokásos. (Kb. egy mosógépre való) Az útvonal Szerencs, Ond, Rátka és vissza volt. Mit mondjak? Sok autós arcán lehetett megbotránkozást látni. Mondtam is, hogy ezek úgy néznek ránk, mint én azokra, akik már kora délelőtt botorkálva jönnek ki a kocsmából: "Ez nem nooormááális..." A 22 km végére eddig soha nem látott mértékben sikerült átváltozni :-) Kellemesen megéhezve az alábbi kép(ek) fogadtak a célban. Azt hiszem, hogy ennél kellemesebb látványban aligha lehetett volna részünk, miközben a szükséges és fontos nyújtásunkat végeztük. A szerencsi csokis pavilon kirakata.

Mitulátbáti

Kirakat

Mindig a futásra bíztatok mindenkit, de azért ebben az időjárásban már csak a legelvetemültebbek induljanak el!

Jó mozgást Mindenkinek!

Csípős idő

Ma nem igazán terveztem bejegyzést, de ennek a futásnak is van tanulsága.
Nagyon hideg volt már délután is, amikor indultam. Jó sok cuccot magamra szedtem. Mint utólag kiderült, nem haszontalanul. Egyrészt nem fáztam, másrészt azt gondolta egy kis kutyus, hogy belekóstol a lábamba. Egy darabig csak futott mellettem mérgesen, de egy óvatlan pillanatban belecsípett a bal vádlimba.
Éééééés itt jön a képbe a már említett "jó sok cucc". A két vastag futónadrágnak köszönhetően nem tudott komoly kárt okozni bennem, de azért rendesen besz......tam. Aztán később összefutottam egy nagytestűvel is, de ő jobban be volt rezelve, úgy hogy inkább eloldalgott. Hazaérve leellenőriztem a nyomát. Meg kellett állapítanom, hogy ha rövidnadrágos idő van, akkor TETANUSZ a vége.
Szóval. Öltözzön fel mindenki rendesen, ha futni megy. Nyáron pedig lehet, hogy lábszár védőt kell venni.

Végül is 12 km lett a vége, meg egy pár kedves mondat a kis kutyus felmenőihez intézve. :-)
Nagyon hideg volt, de még azért futható idő van. Szerencsére a szmog sem nehezít a körülményeken. Ma is csak azt tudom mondani, hogy: Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

Filmcímek

Hangyák a gatyában és Télapu...

Ezek a filmcímek jutottak eszembe a mai futással kapcsolatosan. Az első az nem pontosan úgy történt, azaz nem a gatyában volt a hangya, de biztosan csuklott a királynő.
Történt ugyanis, hogy mielőtt felvettem volna a pulóver alá az aláöltözetet leraktam a földre egy pár percre. Aztán elkezdtem szép rétegesen magamra ölteni a futócuccot.

1. aláöltözet
2. nadrág
3. pulcsi
4. még egy nadrág
5. még egy pulcsi
6. telefontartó karpánt
7. cipő
8. .......éééééés

amikor már majdnem minden a helyén volt, éreztem egy apró csípést a jobb könyökhajlatomban. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, amíg meg nem ismétlődött egy párszor, és be nem villant, hogy ez bizony egy fenevad lehet, amely egyre gyakrabban támad. Olyan ütemben kezdtem el ledobálni magamról az előbb említett rétegeket, hogy ember olyat még nem látott. Közben már láttam magam előtt, hogy ha hagyom garázdálkodni, akkor vagy a város közepén kezdek el félmeztelenre vetkőzni a mínusz 8 fokban, vagy pedig mire végzek a futással csak a karom csonkját fogom megtalálni, mert lerágja. Inkább a gyors megsemmisítést választottam. Így történt, hogy másodszor is magamra kellett rétegeznem az öltözéket, minek eredményeképpen majdnem tovább tartott az öltözködés, mint maga a futás.

A második cím onnan ugrott be, hogy a hideg és a pára miatt a futás végére szép lassan elkezdtem átalakulni télapóvá. Mind ezt oly módon, hogy a szemöldököm és a sapkám széle hasonlatos lett a télapójéhoz.

Egyébként a hideg ellenére egy nagyon kellemes 12 km-t sikerült futni, néhol akrobatikázni. Kár lett volna kihagyni. Ahogy régen olvastam egy idézetben: "Rossz idő nincsen, csak gyenge akarat."

Jaaaaaa.... plusz öröm volt a mai alkalommal, hogy két tanítványommal is találkoztam a városban. Nem cigivel, vagy piás üveggel a kezükben, hanem FUTOTTAK :-)

Ma is csak annyit tudok mondani, hogy:

Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal.

Legjobb köptető

Ahogy egy régi reklámszövegben áll: "Nekem bizonyíték kell, nem ígéret."
Ma már sokadszor bizonyosodhattam meg róla, hogy a felső légutakban lerakódott váladék eltávolításának a leghatékonyabb, és mindenféle kemikáliától mentes módja a frisslevegőn végzett intenzív testmozgás. Pedig nem így indult a hétvége.
Pénteken délután már- már kellemetlenül éreztem magam. Nem csak azért mert olyan fejfájós, szédelgős, izzadós nyavalya tört rám, hanem azért, mert a futás mellett az egyik legütősebb érvem, hogy agyonüthetetlen lesz az ember. (ráadásul ezzel bőszen el is szoktam dicsekedni)
Na ez az elmélet megdőlni, de legalább is meginogni látszott. Egész péntek éjszaka inogott, és még szombat reggel is távolinak látszott a hétvégi futás. Egyik kedves ismerősömnek le is mondtam a szíves invitálását.
Aztán szombat dél körül már felcsillant némi remény. A fejfájás és a rossz közérzet is kezdett halványodni.
Ma reggel, mikor felkeltem, már szinte 100 százalékosnak éreztem magam. A biztonság kedvéért azért megmértem az ébredési pulzusomat. (azt már régen megtanultam, hogy a nyugalmi, illetve az ébredési pulzus sokmindenről árulkodik) Mivel közelített a megszokotthoz, a tegnapinál pont tízzel volt alacsonyabb, így elhatároztam, hogy csak kipróbálom a futást. Miután az ebéd megfelelő távolságra került a tápcsatornám bejáratától, összekaptam magam, és elindultam.
És hogy a címre is utaljak, a vérkeringés megélénkülése, valamint az intenzív légzés megtette a hatását. Megszabadultam a lerakódott váladéktól. Még csak köptetőt sem kellett bevennem. :-)
Összességében 12 km-rel járultam hozzá a kasszához.
Mindenkinek ajánlom, aki nem lázas beteg, és úgy érzi, hogy nem segít más. Nem mondom, hogy rögtön kezdjen el rohangálni, de a pulzus és a légzésszám megemelése egy intenzív sétával is elérhető.
Szóval:
Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

Megint elcsesztem...

Tisztelettel felhívom minden kezdő, vagy nem annyira kezdő futó figyelmét, hogy egy kiadós futás befejezése után közvetlenül soha ne egyen húst. Pláne ne magában, mert úgy jár, mint én...
Már sokadszor követem el azt a hibát, hogy a leállás után nem várok eleget, vagy pedig nem a megfelelő táplálékot veszem magamhoz. Úgy érzem magam, mint ha lakna bennem még valaki :-)
Kellemetlen.
Na mindegy. Nem is erről akartam írni. Pár napja ráakadtam egy cikkre, amely 23 különböző okot sorol fel, hogy miért jó a futás. Sok pontjához kapcsolódik személyes tapasztalatom. Most ezt osztom meg veletek.

1. bárhol megteheted (ha kültérre gondolt, akkor nyilván igaza van, bár mostanában a leesett és el nem takarított hó miatt inkább hasonlít az utcai akrobatikához)
2. új barátokra tehetsz szert (ez nyilván akkor igaz, ha eljársz versenyekre. A versenyek pedig igen is kellenek. Nem azért, hogy feltétlenül megnyerd őket, hanem plusz motivációt jelentenek.) 
3. pénzt spórolhatsz (el sem tudom képzelni, hogy mire gondolnak. Vagyis de... Egy dolgon lehet spórolni, nem is keveset: GYÓGYSZER)
4. kevesebbet jársz orvoshoz (ugye-ugye)
5. több szénhidrátot ehetsz (talán ez a legjobb az egészben)
6. tovább élsz (erről majd a halálom után fogok tudni nyilatkozni)
7. beleférsz a skinny jeans-be (még nem próbáltam)
8. formás lesz a lábad (tuti. Mondjuk minden láb formás, csak maximum nem szép a formája)
9. javul a memóriád (arra biztosan fogsz emlékezni, hogy mik az egyéni legjobbjaid)
10. többet lehetsz a szabadban (hát, ha futni szeretnél, ott mindenképpen jobb, mint a szobában)
11. ragyogni fogsz (egy idő után már lámpa sem kell :D )
12. nő az önbizalmad (valamiben biztosan)
13. javul a tartásod (szerintem nem tudom)
14. csökken a vérnyomásod 
15. erősödnek a csontjaid
16. tele leszel energiával (az tuti. Speciel most nem ezt érzem)
17. a kutyád is imádni fogja (nincs kutyám, a macskám meg haragszik rám és nem beszél velem)
18. jobban alszol (igaz, de én ha keményebbet edzem, akkor inkább sokat forgolódom)
19. egész évben megteheted (IGAZ)
20. új céljaid lesznek (mindig találsz magadnak)
21. a szíved is meghálálja (ha a lassabb szívverés azt jelenti, akkor igen)
22. csökken a stessz (nagy igazság)
23. boldogabb leszel (azt hiszem igen)

Szóval általában pozitív dolgokat lehet mondani a rendszeres futással összefüggésben. Persze ez igaz lehet mindenféle mozgásra, sőt bármilyen hobby-ra, amit az ember szeretettel, lelkesedéssel csinál.

Egyébként ma megint sikerült egy félmarcsit összeakrobatikázni. Hideg van, de azért azt tudom tanácsolni, hogy:

FEL A CIPŐKKEL, LE A KIFOGÁSOKKAL!

Miben nem leszünk soha világelsők...

Hát a hó eltakarításban.

Igaz én ezt most egy cseppet sem bántam. Suli után gyorsan végeztünk egy kis hómentesítést a ház előtt, aztán beleugrottam a futó cuccba és elindultam. Olyan régen sikerült már egy rendes hóban, hóesésben futni, hogy el is felejtettem mennyivel másabb. Mondjuk az első egy- két kilométeren egy kicsit bosszankodtam, hogy így- úgy, megy ejnye- bejnye, de utána ráéreztem az ízére.
A gát irányába indultam, de annyira járatlan volt még a terület, hogy téli futócipő hiányában inkább feladtam a magas térdemeléssel futást, és visszatértem az útra, ami egy picivel kényelmesebb volt. Különösen nagy élmény volt, amikor a városból kiérve a csúszós útra ráesett, és a közútkezelő által semmibe vett hómennyiség minden egyes lépésnél nem hogy segítette volna az elrugaszkodást, sokkal inkább úgy tűnt, mint ha visszafelé húzna. A közútról lefordulva új kihívással találtam szembe magam: HÓVAKSÁG. Ha valaki látott, azt gondolhatta, hogy a hideg ellen valami alkoholos védőitalt vettem magamhoz. Néha még talán hangosan is nevettem azon, ahogy bukdácsoltam. Éééés végül csak a gáton kötöttem ki. Igaz itt legalább valamikor napközben járt egy autó, ezzel lehetőséget biztosított számomra, hogy kötéltáncos módjára, a keréknyomban egyensúlyozva kevésbé áztassam el a cipőmet. Ez is elég mókásan nézhetett ki messziről, mert úgy kalimpáltam a kezemmel, mint akit a szúnyogok gyötörnek.
Egy nagyon érdekes és kellemes tapasztalattal is gazdagodtam. Több autóból is integettek, és nem úgy, mint ahogy egyszer- egyszer már tapasztaltam, lefelé mutató hüvelyk ujjal, hanem ellenkezőleg. LÁJKOLTAK :-)
Összességében egy nagyon kellemes kis 12 km kerekedett ki a végére. Persze nem ostromoltam az egyéni legjobbamat, viszont olyan alkatrészeim fáradtak el, amikről eddig szinte nem is tudtam, hogy léteznek.
És íme néhány kép a mai napról:

ahol már csak egy h....e jár :-)

valahol középen kellene látni a Tokaji- hegyet

és ott a fehérség alatt folyik a Tisza

Szóval mindenkit csak bíztatok, hogy használja ki a lehetőséget, és töltse a szabadidejének egy részét a szabadban.

Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

Megvan a második... már csak ötven :-)

Ma gyönyörű napsütésben indultam neki a tervezett távnak. Egész úton azon tanakodtam magamban (volt idő rá), hogy írjam-e ezt a blogot, vagy ne. Ha pedig írom, akkor csak magamnak, vagy osszam meg másokkal is. Aztán a végére abban maradtam magammal, hogy írom. Annak pedig nyilván nem sok értelme van, ha csak én olvasgatom. Így hát közszemlére bocsájtom. Talán akad valaki, aki egy picit érdekesnek találja, ne talán tán merít belőle egy kis erőt, hogy ő is belevágjon a rendszeres kocogásba, amiből később (ha rendszeres) úgy is futás lesz.
A legtöbb ember első reakciója ilyenkor az, hogy:

• na én aztán nem,
• sosem szerettem futni,
• nem bírom én azt,
• hideg van, vagy meleg van
• hogyne, hogy hülyének nézzenek.
• stb.

Elég sok ellenérvet össze lehetne szedni pár perc alatt. Én nem is ezzel szeretnék foglalkozni. Inkább azzal, hogy miért érdemes:

• egészségesebb lesz az ember
• fittebbé válik
• kiegyensúlyozottabb
• kitartó, motivált és kitudja még kiből mit hoz ki.

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy ha "rákattan" az ember, akkor az ismerősei, rokonai dolgát is megkönnyíti, mert sokkal egyszerűbb neki ajándékot választani.
Szóval ezen az oldalon megpróbálom megosztani azokat az élményeket, tapasztalatokat, amelyek a futásaimmal kapcsolatosak. Fogadjátok szeretettel! Remélem nem lesz unalmas.

A mai nap végére itt egy nagyon jó gondolat:

"A futás, az futás. Fáj, mint minden más. A legnehezebb feladat az elme kiképzése. Viszont, ahogy a lábadon ott a bőrkeményedés, úgy az elmét is meg lehet keményíteni. Viszont erre csak egy mód van. Ki kell menni, és futni kell."

Szóval:
Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

Végre...

Ma négy nap kihagyás után végre újra futottam. Igaz nem döntögettem a legjobb időmet, de nem is az a lényeg. Amikor munkából jöttem haza olyan szépen esett a hó, hogy alig vártam, hogy indulhassak. Már évek óta nem volt egy normális "hóesésben futás". Abban bíztam, hogy ma ez megdől.
Hát nem. Mire magamra szedtem a több réteg nadrágot és felsőt, addigra abbamaradt. Az utcánkban azonban még mindig olyan kellemesen ropogott a talpam alatt a hó, és úgy világított, hogy még lámpát sem vittem magammal. A lámpára azért van szükség, mert a város másik végén elég sötét szokott lenni, ami semmilyen szempontból sem biztonságos. Ma ezt gondoltam megspórolni, gondolván, hogy a hó majd világít.
NEM NYERT...
A Tokaji hegy túloldalára érve szomorúan tapasztaltam, hogy egy szem hó sincs. Legalább is az elinduláshoz képest. Így se nem láttam normálisan se nem élvezhettem a hóban futást. Cserébe legalább az idő kellemesen hideg volt. Nem kellett a ruhámból az izzadtságot csavarni, amikor hazaértem.
Azért remélem, hogy lesz még alkalmam ezen az éven hóesésben szaladgálni. Összességében 12 km sikeredett. Nagyon jól esett, mert ilyenkor (4 nap kihagyás után) már alig várom, hogy mehessek.

Minden jót!

Húúúúúúú....

és ez nem csak a távolságnak szól.

Ma napközben elhatároztam, hogy a napi adag 21,1 km lesz, ha cigány gyerekek potyognak az égből, akkor is.
Annyi lett...
Bár nyugodt szívvel meg tudtam volna állni 7-8 km körül, ha olyan fából faragtak volna. Ennek lehet, hogy az volt az oka, hogy végig szembe szélben kellett nyomni, ráadásul kutttttya hideg szélben.
Ha hosszabb futást tervezek, az útvonalat mindig úgy alakítom, hogy közben bármekkora is a kihívás ne tudjak kiszállni. (mondjuk, ezt általában megbánom a futás alatt) Így történt ma is.
Lett volna egy kis menekülő út olyan 14 km környékén, de mint már említettem: "Neeeeeem olyan családból származom én."
Hát így történt, hogy jól elkészültem a végére. Ezt tetézte a tény, hogy a fagyos szélben az utolsó kilométereken úgy átfagyott a kezem (a kesztyű ellenére), mint utoljára középiskolás koromban. Annak meg már vagy 25 éve. (és a Húúúúúúúúúú ennek is szólt)
Akkor ráadásul úgy jártam, hogy tudatlanul még meleg vizet is engedtem rá. Na annak ájulás közeli állapot lett a vége.
Ma, ennyi ésszel :-) már tudom, hogy azt nem szabad. Szóval lényeg a lényeg megkezdtem a menetelést, amit az évre kitűztem magam elé.
A hétvégére kellemes mínusz 15-20-at mondanak. Biztosan izgalmas lesz az is. Addig is az erő legyen veletek!

Éééééés folytatom

Ma délután én is elkezdtem.

Hogy mit?

Hát a kilométergyűjtést.

Az idei már a negyedik esztendő, amikor az éppen aktuális évszámnak megfelelő kilométerszámot célzom meg elérendő cél ként. Igaz, épp a mai futás közben fogalmazódott meg bennem, hogy ez az idei évben inkább afféle kötelező minimum ként szerepel a terveim között. Másféle terveket dédelgetek, de ezekről inkább majd később.

Annak idején, 2014. január elsején, amikor először fogtam bele ebbe a projektbe, akkor sem mondtam egy darabig senkinek, hogy "elment az eszem".

Szóval ma lenyomtam az idei első 10 km-t. Nem mondom, hogy nagyon jól esett, de nem is kell minden futásnak jól esni. Még éreztem azt a szilveszter reggeli 30-ast, amelyet egy kedves ismerőssel teljesítettünk dec. 31-én reggel. Kellemes hideg volt. (-4, -5 fok körül) Ha nem éreztem volna a hideget, akkor is gondolhattam volna, hogy nincs meleg, mert nem taposták egymást az emberek a Tisza töltésén. Még korcsolyázókat sem láttam a befagyott tavon. Csak a szokásos kutyasétáltató emberkével találkoztam.

A következő jelentkezésig szeretném megosztani veletek annak a könyvnek a címét, ami számomra megadta a kezdő lökést a futócipők ilyen mértékű koptatásához.

Első lépések

Hát SZIASZTOK!

Zéró gyakorlatom van az ilyesféle megnyilvánulásban, de szeretek új dolgokkal megismerkedni, új eszközökhöz nyúlni. Ez utóbbit később megmagyarázom.
Szóval mit is csinálok és miért kezdtem bele a blog írásba? Hobbim és egyben mindennapjaim nagyon fontos része a futás.
Testnevelő ként az életemben mindig is előkelő helyen szerepelt az egészség, valamint annak megőrzése. Fiatal koromban atléta voltam. Igaz inkább a rövidebb távokon versenyeztem, de a kitartást is azokban az időkben tanultam. Arra pedig szüksége van a magamfajtáknak.
Hogy mit kell megmagyarázni azon, hogy szeretek új eszközökhöz nyúlni? A pedagógus pályán eltöltött közel 20 év megtanított arra, hogy a legjobb motiváció a diákok számára, ha én magam vagyok a példa. Na már most. Ezt a felületet megpróbálom arra használni, hogy a személyes élményeket, tapasztalatokat eljuttatom az arra kíváncsi olvasókhoz. Talán sikerül ez által egy-két emberben felébreszteni az alvó oroszlánt.

Remélem hamarosan folytatom...