Visszaszámlálás indul!

Egy hét múlva startol a futóklub Tokajban.
Hogyan jött létre? Már régóta tervezgetem, hogy szűkebb környezetemben életre hívok egy olyan kis mozgalmat, amelynek az a célja, hogy felállítsa az embereket a fotelből, és megismertesse velük a testmozgásnak ezt a legősibb módját. Hálás vagyok a Tokaji Egészségfejlesztési Iroda munkatársainak, hogy a felkérésükkel megadták nekem a kezdőlökést a megvalósításhoz.
Biztosan sokan vannak, akik különböző okokból, de már gondolkodtak rajta, hogy kocogásra, futásra adják a fejüket. Aki ismer, az tudja hogy én személy szerint mennyire kedvelem a futást. Aki pedig közelebbről ismer azt is tudja, hogy milyen lelkesedéssel tudok róla és a hozzá kapcsolódó dolgokról beszélni. Szívem szerint minden emberrel megismertetném, megszerettetném ezt a testgyakorlati ágat.
Az elnevezés sokatmondó, de ugyanakkor félreértésekre is adhat okot. Íme, itt egy pár gondolat azoknak, akik tervezgetik, hogy ellátogatnak. Ne úgy képzeljétek, hogy találkozunk, köszöntjük egymást, és tömegesen nekiindulunk futni addig amíg a nyelvünkre nem taposunk. Az elsődleges cél a kedvcsinálás, a motiváció fenntartása, és a futás megkedvelése. Ez pedig nem lesz rövid és egyszerű, de az biztos, hogy aki kitart, annak egy egészségesebb, önbizalommal teli, és boldogabb szakasz következik az életében.
Senkit ne rettentsen el az, hogy ő majd jól lemarad a többiektől, mert nem bírja úgy a tempót. Ahogy mindannyian különbözőek vagyunk, úgy a futás sem fog egyformán menni mindenkinek.  Minden alkalommal együtt kezdünk, és egyszerre végzünk. Közben pedig ki-ki a saját állapotának, aktuális erőnlétének megfelelően sétál, kocog, fut. A legtöbben úgy kezdik, hogy valójában többet sétálnak, mint futnak. Ez így van jól. Nem az első hónapban szeretnénk versenyeket nyerni, vagy maratont futni. Ellenkezőleg. Arra szeretnénk felkészíteni a szervezetünket, hogy hosszabb távon, akár évtizedekig képes legyen rendszeres testmozgásra. Fontos cél még az is, hogy kialakuljon bennünk a mozgás szeretete, az a vágy, ami hétről-hétre kihajt minket a természetbe.
Ehhez igyekszem én a legtöbbet hozzáadni a tapasztalataimból, ismereteimből. Ahogy telik az idő úgy tudtok majd Ti is egyre több tapasztalatot megosztani másokkal.
Hogy mit hozzon magával aki eljön? Kényelmes cipőt, szerintem egy réteg ruhát, amit még magára tud venni a mozgás befejeztével, és természetesen egy kis frissítőt, ha szükségét érzi. Szükség lesz még sok-sok lelkesedésre.
Találkozunk 2017. április 4-én 17 órakor a TFG kollégiuma mögött, a parkolóban.

Fel a cipővel, le a kifogásokkal!

Nem szoktam ilyet csinálni, de....

olyan szép tavaszi időben sikerült futnom ma délután, hogy kivételt tettem, és készítettem egy két képet. Az volt a célom ezzel, hogy másoknak is kedvet adjak a kiruccanáshoz. Sajnos a kép az csak kép, és nem tudja visszaadni azt a hangulatot, amit ott és akkor éreztem.
A hosszú sötét és hideg téli futások után, most először éreztem azt, hogy végleg megadta magát a tél. Ismét elérkezett az évnek az a szakasza, amikor már a késő délutáni órákban indulva is ki lehet merészkedni a városból. Nem kell attól félni, hogy nem ér haza az ember fia világosban. A kesztyű már hetekkel ezelőtt lekerült, de ma volt először, hogy dús hajkoronámat lobogtathatta a szél. (mármint az idén) Jó volt hallani, hogy a szellő süvítését túlharsogják a legkülönbözőbb énekesmadarak koncertjei, a fakopáncs hangos kutatása a táplálék után. Az őzek is egyre messzebb merészkednek az élőhelyükről. Ilyenkor gyakran előfordul a Tisza töltésen kocogva, hogy egész közelről vehetem szemügyre ezeket a kecses jószágokat. Nekem az évnek ebben a szakában tetszik a leginkább a folyó és a gát közötti erdős terület. Egészen át lehet látni rajta, sok helyen áll benne a tél végi árvízből visszamaradt folyóvíz, amely még kristálytiszta, hiszen a különböző vízinövények nem hatalmasodtak el bennük. Ugyan ez elmondható a holtágakra is. Ha olyan gyönyörű szélcsendes idő van, mint ma délután, akkor ezek a vízfelületek tükörként funkcionálva még varázslatosabbá teszik az egészet.
Szóval az év minden szakában érdemes kilátogatni a természetbe. Én már negyedik éve szinte minden másnap megteszem, de tavasszal ez a hely a kedvencem. Ez a 15 km valódi tavaszi feltöltődős futás volt. Íme a képek, amiért muszáj volt megszakítanom a mozgást:

A valóságban sokkal szebb, úgyhogy:

Fel a cipővel, le a kifogásokkal! Hajrá!

Széllel szemben nem lehet...

...vagy legalább is sokkal nehezebb.

A héten mára terveztem a 21 km-t. Kellemetlenül szeles volt az idő, de ha menni kell, hát menni kell.
Gondosan megterveztem, hogy hogyan használjam ki az uralkodó szélirányt, illetve merre induljak, hogy minél kevesebb energiámat eméssze fel a légmozgással vívott harc. Amilyen frappánsan kitaláltam, olyan ügyesen keresztül is húztam a saját számításomat egy meggondolatlan kijelentéssel.
Történt ugyanis, hogy elhatároztam szembe széllel kezdek, aztán a hazafelé úton csak utazom a néhol viharossá erősödő áramlatokkal. Amint elindultam csörgött a telefonom, és szüleim kérdezték, mikor leszünk otthon, mert meglátogatnának. Ránéztem az órámra, és közöltem, hogy kb. 2 óra múlva. Mivel szeretem variálni az útvonalakat, azért pont kapóra jött ez a telefon. Gyorsan bevillant a fejembe, hogy ők nagyjából 21 km-re laknak tőlünk. ezért hirtelen meg is beszéltük, hogy elfutok odáig, és majd ők hazahoznak. Büszke is voltam magamra, hogy ilyen ügyesen feltaláltam magam. :-)
Na de egy valamit nem vettem figyelembe. Mégpedig azt a tényezőt, amelynek a hatásait olyan gondosan tervezgettem futás előtt. Ez pedig a SZÉÉÉÉÉL. A címből kitalálható, hogy így viszont nem tudok utazni a szelek szárnyán a táv második felén. Sőt akkor jött igazából a neheze. A lakott településeken sem volt kényelmes, de ami a pusztán várt rám, az joggal és okkal nevezhető CUMI-nak. Elég, ha annyit leírok, hogy még a lejtőn is erőlködni kellett, hogy a megfelelő tempóban haladjak.
Így esett, hogy a tervezett 150-es pulzus a végén inkább volt 180-185.
Mindehhez képest jól esett a futás. Meglepően jól, és hogy a szép oldaláról is mondjak valamit: Gyönyörűen sütött a nap. :-)
Ha nem is futni, de egy kis sétára érdemes kimozdulni ilyen időben is. Csak megfelelő ruházatot kell választani.

Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

Életem leghosszabb félmaratonja

Bizton állíthatom, hogy a mai 21km egyedül az önbecsülésemnek esett jól. Közben újra és újra tudatosult bennem, hogy amikor hosszabb futásra készülök, akkor miért követem azt a taktikát, hogy messzire megyek. Azért, mert onnan úgy is haza kell jutnom valahogy. Csinálhatnám azt is, hogy kinézek egy kisebb kört, és azon keringek. Az utóbbi esetben, már az első kör után feladtam volna, és régen itthon csücsülnék. A Tokaji- hegy körül indultam Tarcal felé, de már az 5. km-nél éreztem, hogy KO lesz a vége. Talán a nem megfelelő étkezés, talán valami más miatt, de piszkosul fáradtak voltak a lábaim. Ennek ellenére MEGCSINÁLTAM, és hiszem, hogy ezek a futások is kellenek ahhoz, hogy az ember erősebb legyen fizikálisan, de legfőképpen lelkileg. A futót talán az is megkülönbözteti a nemfutótól, hogy a futó már alig várja a következő alkalmat, mert az biztosan könnyebb lesz. A nemfutó pedig azt mondja: Soha többé nem megyek.
Bennem is végig az motoszkált, hogy ennél már csak könnyebb lehet, valamint az, hogy: De nagy hülye vagyok, hogy ilyen messzire jöttem.
Száz szónak is egy a vége. Ennek a mai 21 km-nek minden lépéséért megküzdöttem. Közben nagyon rossz volt, de jó érzéssel tölt el, hogy sikerült. Nem szabad tehát megijedni, ha valami nem úgy megy mint szokott. Ezekben az esetekben a halott pénz egyik dalának a refrénje szokott zakatolni a fülemben: