A héten mára terveztem a 21 km-t. Kellemetlenül szeles volt az idő, de ha menni kell, hát menni kell.
Gondosan megterveztem, hogy hogyan használjam ki az uralkodó szélirányt, illetve merre induljak, hogy minél kevesebb energiámat eméssze fel a légmozgással vívott harc. Amilyen frappánsan kitaláltam, olyan ügyesen keresztül is húztam a saját számításomat egy meggondolatlan kijelentéssel.
Történt ugyanis, hogy elhatároztam szembe széllel kezdek, aztán a hazafelé úton csak utazom a néhol viharossá erősödő áramlatokkal. Amint elindultam csörgött a telefonom, és szüleim kérdezték, mikor leszünk otthon, mert meglátogatnának. Ránéztem az órámra, és közöltem, hogy kb. 2 óra múlva. Mivel szeretem variálni az útvonalakat, azért pont kapóra jött ez a telefon. Gyorsan bevillant a fejembe, hogy ők nagyjából 21 km-re laknak tőlünk. ezért hirtelen meg is beszéltük, hogy elfutok odáig, és majd ők hazahoznak. Büszke is voltam magamra, hogy ilyen ügyesen feltaláltam magam. :-)
Na de egy valamit nem vettem figyelembe. Mégpedig azt a tényezőt, amelynek a hatásait olyan gondosan tervezgettem futás előtt. Ez pedig a SZÉÉÉÉÉL. A címből kitalálható, hogy így viszont nem tudok utazni a szelek szárnyán a táv második felén. Sőt akkor jött igazából a neheze. A lakott településeken sem volt kényelmes, de ami a pusztán várt rám, az joggal és okkal nevezhető CUMI-nak. Elég, ha annyit leírok, hogy még a lejtőn is erőlködni kellett, hogy a megfelelő tempóban haladjak.
Így esett, hogy a tervezett 150-es pulzus a végén inkább volt 180-185.
Mindehhez képest jól esett a futás. Meglepően jól, és hogy a szép oldaláról is mondjak valamit: Gyönyörűen sütött a nap. :-)
Ha nem is futni, de egy kis sétára érdemes kimozdulni ilyen időben is. Csak megfelelő ruházatot kell választani.
Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése