Nem bírtam ki... visszamentem

Ma csodálatos napsütésre ébredtünk, amiért a hét közepén még egy kisebb összeget is hajlandó lettem volna fizetni. (szerencsére nem kellett) Ennek azért volt jelentősége, mert ma volt a Bodrogkeresztúron áttelelő gólya tiszteletére rendezett "Fülöp a különc 2.0" futóverseny.
Fantasztikus idő volt, ami szerintem köszönetképpen alakult így a szervezőgárda és a futók tiszteletére. Nagy élmény volt látni immár másodszor, hogy egy ilyen nagyszerű esemény hogy össze tud kovácsolni egy kis közösséget. A tavalyi első alkalommal is így volt, de az idein már rutinos öreg róka ként mindenki tudta, hogy a falu életének ez egy fontos eseménye. A főszervezőktől, a forgalomirányítókon, a közmunkásokon át, a vendéglátást szervezőkig MINDENKI.
A rajt és a cél helyszíne is nagyszerű. A rajt azért, mert minden adott: öltözési lehetőség, egészségügyi vizsgálatok, fedett hely a regisztrációhoz. A cél pedig azért, mert egyrészt nagy kihívás elé állítja a versenyzőket, másrészt pedig azért, mert ilyen kilátásért és vendéglátásért abszolút érdemes felküzdenie magát az embernek.
Összességében olyan kellemes volt a hangulat és az idő, hogy már akkor, a verseny idején tudtam: én még ma visszatérek.
Úgy is lett. Megvárva az ebéd megfelelő elhelyezkedését a szervezetemben, futócuccot öltöttem, és indulás. A 22 km-be belefért szinte a teljes Fülöp útvonal. A javát, vagyis az emelkedőt semmiképp sem akartam kihagyni. Nagyon jól esett. Az idő és a kilátás még délután is lenyűgöző volt.

Egész futás alatt egy idézet motoszkált a fejemben:
"Tavasz van, milyen szép tavasz van,
de jó futkosni a szabadban"

Ez már nagyon kellett a hosszú, hideg tél után.

Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

Méltó búcsú a cipőtől

Ma reggel utoljára húztam fel a jelenlegi futócipőmet. Legalább is futás céljából. Kicsit megviselték a lábamon töltött kilométerek. Tavaly nyár óta taposom. Kb.: 1200 km-t futottam benne, ami nagyjából 1 200 000 lépés, tehát nagyjából 600 000-szer csaptam a földhöz. Nem is múlt el nyomtalanul ez a pár lépés. Kicsit lyukas, a talpa mintegy fél centivel lett szélesebb. Mivel sikerült pont ugyanolyat vásárolnom a múlt héten, ezért nagyon egyszerű volt "előtte- utána" képet készítenem.

Az könnyen kivehető a képekről, hogy melyik az új és a használt, de az is megállapítható, hogy nem egy régi nagy világmárka. Nekem tökéletesen beváltak a DECATHLON sajátmárkás termékei. Ez például egy Kalenji Kiprun LD. Igaz nem a legolcsóbb típus, de nekem már a negyedik évem ebben a márkában. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Szóval a címben azt mondtam, hogy méltó búcsú. A héten kérdezte egy hasonlóan elvetemült barátom, hogy:
- Mikor futunk? Mennyit? Hol?
Mondtam neki, hogy ha szombat reggel ráér, megnézhetjük a tv adót.
Erre ő azt felelte:
- OK. Hányszor?
Na, mondom ez szép lesz. Még eddig egyszer sem sikerült egyfolytában abszolválnom a Tokaj- Tarcal-TV adó- Tarcal-Tokaj távot. A szintkülönbség mindig kifogott rajtam. Nem bírom az emelkedőt. Így indultunk el ma reggel. Igaz, hogy nem döntöttünk országos csúcsot, de sikerült egyben felküzdenünk magunkat. A pulzusmérő öv majdnem leugrott rólam, de sikerült. Életemben először egyben. Akkor még a nap is sütött, így a látvány is szép volt. Köszönet a társaságért Balázsnak. Szeretek egyedül futni, de néha jólesik ha másnak a zihálását is hallom, nem csak a sajátomat. Szóval szombat reggel 24 km. Minden lényeges dolog a futással kapcsolatban leolvasható az alábbi ábráról:

Sokkal egyszerűbb síkon futni, de ahogy egy főiskolai tanárom mondta, amikor a bordásfalon nyújtva kellett emelnünk a lábunkat a fogásig: "Abban van a vitamin..." Az emelkedőn mindig megbánom, de hazaérve már minden megszépül. Hát, ha még a tavasz is kopogtatna lassan...

Hajrá!

Üdvözlet Elefántcsontpartról

Persze csak jelképesen.
A mai 15 km-rel sikerült elérnem a 7000 km-t. Az egyik legnépszerűbb útvonaltervező alapján kb. Elefántcsontpartig juthatnék. 2014 január elsején kezdtem ebbe az ámokfutásba, és magam sem gondoltam, hogy ez lehet belőle. Sok-sok jó futás van mögöttem. Rengeteg jó élmény, de akadtak keserves időszakok is. Néha a fenébe kívántam az egészet, vagy magamat.
Középiskolás koromban a hosszúfutásokat ki nem állhattam, persze ebben biztos az is benne volt, hogy állandóan az idővel kellett "harcolni".
Hogy mi kell ahhoz, hogy mégis idáig jusson az ember?
Véleményem szerint TÜRELEM és reális CÉLok. Türelemre azért van szükség, hogy ne akarjunk rögtön "maratont" futni. Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy megfelelő arányban és időben emeljük a megtett távot. Az sem baj, ha eleinte csak sétával felváltva megy.
A célok pedig maguktól jönnek, ha az ember rendszeresen csinálja. Először a cél, hogy lefussunk 1,2, vagy 5 km-t, aztán fokozatosan egyre többet. Később már igyekszünk ugyanazt a távot rövidebb időn belül teljesíteni. Ahogy telnek-múlnak a kilométerek, kitűzhetünk magunknak hosszabb távú célokat is. Nálam ez először a "Fuss 2014-ben 2014 km-t" volt. Ilyenkor már azon kapja magát az emberfia, hogy egyre nagyobb és izgalmasabb megoldandó feladatokat határoz meg magának. Jönnek a kerek számok, mint nálam ez a mostani. Apropó ezért szerintem már a legelején érdemes valamilyen eszközzel rögzíteni a megtett távokat. Egy idő után biztosan mindenki szeretne versenyen is részt venni. Jogos. A versenyek kellenek. Plusz motiváció, egyéni csúcsok döntögetése, közösségi élmény, stb. Aztán, ha elég kitartóak vagyunk, és egyre-másra teljesítjük a kitűzött feladatokat, biztosan eljön az az idő is, amikor másokkal is szeretnénk megosztani élményeinket, hiszen miért ne lehetne más is sportosabb, egészségesebb, céltudatosabb, boldogabb. Valahol olvastam, hogy egy futó ember biztosan megpróbál másokat is rávenni a rendszeres mozgásra. És tényleg. Jómagam is így vagyok ezzel. Talán olyan is volt, akinek egy pici motivációt jelentettem én, vagy a mondataim.
Egy biztos. A futás sokat segít a mindennapi életben. Ezért továbbra is csak azt tudom mondani, hogy:
Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!

A nem futók írhatnának...

A hét rendhagyóan kezdődött. A szabadnapnak köszönhetően már rögtön az első munkanapon délelőtt letudtam a heti félmaratont. :-) Biztosan a munkanap miatt, a szokásosnál sokkal nagyobb volt a forgalom út közben. Autókból és az út mellől is érkeztek megjegyzések...
Sajnos, vagy szerencsére nem értettem, hogy mit kiabálnak. Azt viszont most is érzékeltem, hogy sokan úgy néznek, mint ha nem hinnének a szemüknek. Szívesen belenéznék a gondolataikba ezeknek az embereknek. Mit gondolnak vajon? Azt, hogy:

• Ez igen, vagy
• Mekkora h.......e, vagy
• Hová szalad? Nem üldözi senki.

Biztosan akad mindegyikből. Legalább ma olyannal nem találkoztam, aki az autójával megpróbált volna a lehető legközelebb elhaladni mellettem.

Az biztos, hogy sokkal kellemesebb ebben a "tavaszias" időben szaladgálni, mint a -15-ben. Tényleg írhatnának a nem futók, hogy mi jár a fejükben.

Mindenkinek hajrá!

Fel a cipőkkel, le a kifogásokkal!