Ezzel szemben hol voltam ma? Hát a kazincbarcikai Kolorfutáson. A kisördög nem hagyott nyugodni. Gondoltam hát ha...
Hát nem. Ma is nagyon meleg volt, bár a szervezők előbbre hozták a rajt időpontját. Az útvonal is más volt, mint 2017-ben. A szervezés most is nagyon profi volt. Sok frissítőállomással igyekeztek enyhíteni a bátor vállalkozók fáradtságán és nem utolsó sorban a testhőmérsékletén.
Én személy szerint jól megfingattam magam. Egyébként sem bírok melegben futni, ráadásul még gyorsabban is kezdtem, mint szerettem volna. Két kört kellett teljesíteni (2x 10,5 km). Az első kör végén csak annyit mondtam a családomnak, akik kíváncsian figyelték a mozgásomat, hogy "Ebből nagy halál lesz..." Az lett :-)
A táv második felén csak arra tudtam gondolni, hogy mennyi van még hátra, és próbáltam a pulzusomat még emberi tartományban tartani. Néha sikerült.
A cél előtt néhány méterrel már tényleg csak a szívem vitt. Biztosan nem festettem nagyon fényesen, mert a családom csak annyit kérdezett, hogy "Jól vagy?" A lányom azt kérdezte: "Hányszor fogod még kikészíteni magad, amíg rájössz, hogy ez hülyeség?" vagy valami ilyesmit. Nos, vannak emberek akik szeretik feszegetni a határaikat. Talán én ilyen vagyok. Nem lehet mindig a komfortzónában tespedni.
Most nem tettem fogadalmat, hogy jövőre nem megyek, mert nem biztos, hogy betartanám.
Szóval túl vagyok életem egyik legnehezebb futásán. Pedig már van bennem néhány km.
Ajánlom ezt a mai futást Szalka Géza tanár Úr, edző emlékének, akinek a kezei alatt formálódott atlétikai pályafutásom Nyíregházán. Ha jól emlékszem Neki köszönhettem az eső igazán "kellemetlen" edzéseket. Tegnap hagyta itt a családját és az atléta társadalmat. Nyugodjon békében!
 |
| ez még előtte készült (utána semmi) |
 |
| Emlékek... |
