Év elején nem sejtettem, de még ma reggel, amikor futni indultam sem gondoltam, hogy az idei cél elérése ilyen boldogsággal tölt majd el. A mai nappal hivatalosan is befejezettnek tekintem az idei célomat, azaz minden héten legalább egyszer teljesítettem a félmaratoni távot. Általában jól sikerül célokat kitűzni magam elé. Ez különösen jól sikerült. Nem volt egyszerű, de azért tudatos tervezéssel és rendszeres munkával sikerült megoldani, és ez most olyan "Húúúúú..." érzés. Kellett hozzá 52 sérülésmentes és egészséges hét, amelyet az előző évek kitartó, rendszeres edzésmunkájának tudhatok be. (szerintem)
Volt ebben az 52 hétben minden. Volt benne mínusz 18 fok, de akadt olyan félmaraton is, amit plusz 30 fok feletti hőmérsékletben kellett teljesíteni. Legtöbbször egyedül, de néha akadt partner is. Néha pedig versenykörülmények között vágtam neki a 21 km-nek. Általában jó érzésekkel tértem haza, de volt hogy a fenébe kívántam az egészet. Két pár futócipő volt a tanúja a futásaimnak, és sajnos telefonból is többet kellett használnom. (az egyik nem bírta a hőségben a tűzoltók áldásos tevékenységét) A távok nagy többségét Tokaj környékén gyűrtem le, de azért igyekeztem változatossá tenni a kihívást. Így történt, hogy Kazincbarcika, Debrecen, Miskolc, Bükkszentkereszt, Erdőbénye, Olaszliszka, Mád, és még sok település tanúskodhat mellettem. Néha korán kellett kelni, néha egy kisit estébe nyúló volt a futás. Volt, hogy egy kézmelegítőért, és volt, hogy egy kád hideg vízért adtam volna oda a fél karomat. Télen a jégen csúszkáltam, egy őszi versenyen viszont a sáros hegyoldalon jöttem lefelé a tervezettnél gyorsabban.
Ha valaki középiskolás koromban azt mondja, hogy ilyet fogok csinálni, az a minimum, hogy kiröhögöm. (pedig akkor is futottam rendszeresen)
Ezt a bejegyzést egy idézettel szeretném zárni, amit egy lányomtól kapott könyvben olvastam:
"Némelykor nehéz elindulni futni, számos érv marasztalhat a lakásban, de mindig nagy öröm hazatérni a futásból, megállapítva, hogy milyen jó, hogy a mai futást sem hagytam ki."
