10 000 Km

"A kitartás teszi a lehetetlent lehetségessé, a lehetségest valószínűvé, a valószínűt pedig bizonyossá."
Ez a kedvenc idézetem.

Ma megint volt ok az ünneplésre.
Amióta a modern technika beköltözött a futásaimba  (2014.01.01), és segítségével pontosan lehet tudni a megtett távolságot a mai napon átléptem a 10 000. Km-t. Igen tízezer kilométer. Biztosan vannak, akiknek ez nem nagy kunszt, de nekem ez komoly eredménynek számít.
Ez kb. 10 millió futólépés, majd' 46 nap futással töltött idő, több, mint 700 ezer elégetett kalória, és rengeteg-rengeteg sikerélmény. Ja, azért volt benne sok szenvedés is.
Ahogy közelednek ezek a kerek számok, mindíg nézegetem a google térképen, hogy hová is lehet eljutni ennyi kilométerből gazdálkodva. Egyre nehezebb és érdekesebb ez a feladat. A minap, mikor szembesültem azzal, hogy közeledik a jubileum, ismét leültem a gép elé, és keresgélni kezdtem. Nyugat felé már nem indulhatok, mert a kontinens hamar véget ér. Keletre is épp-hogy elég a szárazföld, úgy hogy délnek vettem az irányt. Meglepődve tapasztaltam, hogy egészen Mozambik határáig el lehet jutni ennyi futólépéssel.

Remélem eljutok Fokvárosig valamikor. 

Többször írtam már a motivációmról, most ennek a szép "ünnepnek" az apropójából szeretnék egy pár idézetet megosztani veletek. Biztosan sokat ismertek már belőle. 

Ui.: A jövő hónapban talán megint lesz ok ünneplésre :-)

"Azért, mert valami önzőnek, öncélúnak vagy hiábavalónak tűnik, még nem feltétlenül rossz. Lehet motiváló is, lehet akár értelme, és a futás ilyen: tényszerű, egyszerű, és elvezet önmagadhoz."

Simonyi Balázs

"Nem az a fontos, milyen gyorsan futsz, sőt az sem, hogy milyen kecsesen. A lényeg a kitartás, hogy talpon maradj, és bármilyen lassan is, de haladj előre."

Dean Ray Koontz

"A rendszeres futáshoz ki kell kanyarítanod egy darabot a napodból, még ha csak fél vagy egy órát is. Ha ez lehetetlennek látszik, tedd föl magadnak a következő kérdést: mennyi időt töltök tévénézéssel? Vagy a világhálón? Vagy vásárlással? Ezektől vedd el az időt, hogy olyasmire fordítsd, ami jót tesz neked."

Scott Jurek

"Ha hosszú távokat fut az ember, nem nehéz, sőt olykor szükséges is kikapcsolni az agyunkat."

Scott Jurek

"A futás fenntartja egészségünket, lendületünket, táplálja bennünk az életerőt."

Alice Hoffman

"A futónak látszó egyén és a futó között akkora a különbség, mint a gimiben a gyógytesis és a tesi tagozatos között: csupán a ruházat azonos. A futónak látszó egyén belekezd, majd abbahagyja, amint az oldala szúrni kezd, míg a futó attól futó, hogy leküzdi a jelentkező, a dologgal együtt járó kellemetlen tüneteket. A futónak látszó egyén meg van győződve róla, hogy ő is meg tudná csinálni; a futó megcsinálja. A futónak látszó egyénnek a közismert kilométerszámon kívül nincs fogalma arról, mennyi egy maraton valójában, a futó ezt már akkor fel tudja mérni, amikor lefutja az első félmaratont. A futónak látszó egyénben tombol a versenyszellem, le akarja hagyni a másikat, a futónak kizárólag önmagával van dolga: önmagát kell legyőznie."

Keresztury Tibor

„Ha átlépsz a határaidon, az mindig fájni fog. De amikor felismered, hogy képes voltál megtenni, az többet ér majd minden fájdalomnál.”

(Adam G. Steve)

,,Az élet rövid. A futástól kicsit hosszabbnak tűnik.”

(Baron Hansen)

„Egy futás megváltoztathatja a napodat. A rendszeres futás pedig az életedet.”

(Ismeretlen)

Reggeli hullámvasút

A ma reggeli, vagy inkább délelőtti futás után a gimis önmagam biztosan vállon veregetné a mostani önmagamat. (vagy azt mondaná, hogy - Ez hülye!)

28 km, több mint +1100m szintkülönbség. Én, aki gimnáziumban azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne (feltünés nélkül) feladni a 3000 m-es felmérést. Hogyan jutottam idáig?

A középiskolás éveim vége felé azért már kezdtem megkedvelni a hosszútávfutást. Persze nem időre, mert nem voltam benne jó, de volt hozzá kitartásom, és lelkesedésem. Aztán kimaradt sok-sok év. Jött a család, a gyerekek. Amíg kicsik voltak, addig igyekeztem minél több időt velük tölteni. Nem volt idő futkározni. Márpedig idő az kell hozzá.

Néhány éve elkezdtem újra. Néha-néha futottam, futogattam, de el sem tudtam képzelni, hogy ez függőséget okozhat. Aztán gyakrabban mentem futni, és néhány hónap alatt kialakult az amit sosem gondoltam volna: hiányzott a futás.

Évekig ennyi volt. Sokat futottam síkon. Még mindig nem voltam jó, de szerettem, mert folyamatos sikerélményt nyújtott. (na jó.... néha meghaltam) Azt azonban nem értettem, hogy emberek mit szeretnek a terepfutásban, a trail-ben. Hát felfelé futni NEHÉÉÉÉZ!

2018. tavaszán egy versenyre készülve elkezdtem a hegyre járni "futni". Azért tettem idézőjelbe, mert az első pár alkalom futásnak aligha volt nevezhető. A mai napig is szinte mindig megbánom az emelkedőn, hogy elindultam. Még most is NAGYON NEHÉÉÉÉZ felfelé futni, de már látom a szépségeit, vagy inkább az előnyeit. Az egyik a szép és változatos környezet. A másik pedig a következő: Amíg síkon futottam, addig (csak) futások után volt sikerélményem. Ha jól sikerült, vagy jól esett, akkor azért, ha pedig majd' belepusztultam, akkor azért, hogy túléltem. A terepen egy futás alkalmával többször is érzem ezt a sikerélményt. Valahányszor felérek egy magaslatra, dombra, hegyre. Rögtön jön a jutalom is. A lejtőőőőőő. Sosem gondoltam, hogy lehet szeretni a terepfutást. Pedig lehet. Mennyit változik az ember. Ma reggel mindenhová felküzdöttem magam a környéken, ahová lehetett.

Különösen jó volt látni, hogy sok-sok túrázó is birtokba vette a hegyet.

Egy dologra azonban nagyon figyelni kell, hogy a lejtőn lefelé uralkodni kell a gravitáción. Csak óvatosan! Már amennyiben sokáig szeretnénk űzni ezt a sportot.

Minden jó, ha jó a vége - Nomád-Baradla beszámoló

Nem volt zökkenőmentes...
Augusztus elején leadtam a nevezésemet az aggteleki Nomád-Baradla Underground trail versenyre. Pár éve tervezgettem már, hogy egyszer részt veszek rajta, de valamiért mindig elmaradt. Egészen a hét közepéig abban a hitben voltam, hogy vasárnap lesz a verseny, ezért a hétvégi programot is úgy alakítottuk a családdal, hogy igazodjon a versenyhez. Hét elején ránéztem a verseny honlapjára, hogy megnézzem mikorra kell odaérnem a rajtszámért, meg a rajtcsomagért. Ekkor ért az első hidegzuhany. Nem is vasárnap, hanem szombaton lesz a verseny. Atya isten!!! Gyorsan átszervezni a hétvégi programot, hogy ha már egyszer kifizettem a nevezési díjat, akkor csak el tudjak menni. Szerencsére sikerült megoldani. A héten még egyszer kimentünk futni terepre, egyszer futottam egy kis síkot. Minden jól haladt abba az irányba, hogy vasárnapra a megfelelő állapotba kerüljek, mire eldördül a startpisztoly.
Egészen vasárnap reggelig úgy tűnt, minden rendben lesz. Csörgött az óra hatkor, szokatlanul fürgén ugrottam ki az ágyból. Első utam a terasz ajtóhoz vezetett, felhúztam a redőnyt, láttam szép idő lesz. Aztán a furdulás lendületével olyat "heggesztettem" a kanapé sarkába, hogy először nem is tudtam mi történt, csak azt éreztem, hogy valami nem oké. Pár pillanat alatt tudatosult bennem, hogy mi volt az a reccsenés. Lenéztem a lábamra és akkor jött a második hidegzuhany. (bár ez inkább forró zuhany volt) A jobb lábam kisujja közel 90 fokos szöget zárt be a többivel. Gyorsan visszapattintottam a helyére, aztán leültem, hogy nyugodtan tudjak izzadni, mert hogy ezután az következett...
Mondtam is a családnak, hogy - Lehet, nem is kell menni futóversenyre.
Ekkor előbújt belőlem a sportember (vagy a sóher). Nincs mese. Készülés és indulás. Majd lesz valahogy.

Rajt előtt

Becskkolás

Elindultunk - Megérkeztünk. "Kipattantam" a kocsiból. Még a rajtszámért is szandálban bicegve érkeztem meg. Rendíthetetlen voltam. Magamra erőszakoltam a kompressziós zoknit, meg a cipőt. (persze más is volt rajtam, csak ezeket volt nehéz felvenni) Egy kis bemelegítő kocogás után éreztem, hogy nem érzem a fájdalmat. Gondoltam jó lesz ez. Láttam a fényt az alagút végén.
Tíz órakor sikeresen elrajtoltunk. Sokan voltunk. Útcai versenyeken indultam inkább, ezért nem is számítottam arra, hogy az első egy-másfél kilométer csak tötymörgés lesz. (sajnos a mezőny végére álltam a rajtnál) Aztán ahogy jöttek az első emelkedők egyre szabadabb lett az út. Tartottam attól, hogy mivel nem nagyon bírom az emelkedőt bajok lesznek, de örömmel láttam, hogy sokan mások még kevésbé kedvelik ezeket a viszonyokat. Szép terepen, kicsit hullámvasutazva kb. 7 km után elértünk a versenynek abba a szakaszába, amelyet mindenki a legjobban várt. Beértünk a BARLANGba. Szenzációs élmény volt. A hideg, a huzat, a látvány, a fények, az érzés. Egészen megható volt az egész. Ezt az egészet csupán az a tudat árnyékolta be egy kicsit, hogy mindnyájan tudtuk, nemsokára jön az a párszáz lépcsőfok, aminek a végén újra a külvilágba jutunk. Így is lett. Kellemesen besavasodva értünk fel a "jó" melegre. Legalább a hátizsákban cipelt innivaló lehűlt.
A felszínen ismét egy kellemes 7 km-es hullámvasút várt a meszőnyre, aminek az élvezeti értékén csak az rontott, hogy az utolsó km-ek inkább napon, mint árnyékban vezettek el minket a célig.
Összességében egy nagyszerű versenyt tudhatok magam mögött. Már ami az érzést, az élményt illeti. A helyezésekre sosem hajtottam. A lényeg, hogy évek múltán is örömmel, egészségesen tudjam hajszolni a kilométereket.

Ez pedig már a célban

A versenyen való részvétellel kicsit rövidült a Bakancslistám, de ez nem jelenti azt, hogy valamikor a jövőben nem vágnék bele ismét ebbe az igazán különleges kalandba.

Jaaaaaaaaaaaaa. A legfontosabbat majd elfelejtettem. Egyáltalán nem fáj a kislábujjam :-)