A hosszú sötét és hideg téli futások után, most először éreztem azt, hogy végleg megadta magát a tél. Ismét elérkezett az évnek az a szakasza, amikor már a késő délutáni órákban indulva is ki lehet merészkedni a városból. Nem kell attól félni, hogy nem ér haza az ember fia világosban. A kesztyű már hetekkel ezelőtt lekerült, de ma volt először, hogy dús hajkoronámat lobogtathatta a szél. (mármint az idén) Jó volt hallani, hogy a szellő süvítését túlharsogják a legkülönbözőbb énekesmadarak koncertjei, a fakopáncs hangos kutatása a táplálék után. Az őzek is egyre messzebb merészkednek az élőhelyükről. Ilyenkor gyakran előfordul a Tisza töltésen kocogva, hogy egész közelről vehetem szemügyre ezeket a kecses jószágokat. Nekem az évnek ebben a szakában tetszik a leginkább a folyó és a gát közötti erdős terület. Egészen át lehet látni rajta, sok helyen áll benne a tél végi árvízből visszamaradt folyóvíz, amely még kristálytiszta, hiszen a különböző vízinövények nem hatalmasodtak el bennük. Ugyan ez elmondható a holtágakra is. Ha olyan gyönyörű szélcsendes idő van, mint ma délután, akkor ezek a vízfelületek tükörként funkcionálva még varázslatosabbá teszik az egészet.
Szóval az év minden szakában érdemes kilátogatni a természetbe. Én már negyedik éve szinte minden másnap megteszem, de tavasszal ez a hely a kedvencem. Ez a 15 km valódi tavaszi feltöltődős futás volt. Íme a képek, amiért muszáj volt megszakítanom a mozgást:
A valóságban sokkal szebb, úgyhogy:
Fel a cipővel, le a kifogásokkal! Hajrá!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése