Az eredmény: Gyula - Bodrogkeresztúr, Kilátóhely: 1-1
Történt ugyanis, hogy a böjti időszak végén, nagypénteken egy szelet kenyérrel, és két héjában sült krumplival a gyomromban elindultam futni. Gondoltam megnézem a bodrogkeresztúri kilátóhelyet, nagyjából a Fülöp a különc futóverseny útvonalán haladva. Ez oda-vissza kb. 23 km. Egy egészen aprócska részletről feledkeztem csak meg. Mégpedig arról, hogy az a táplálék, amit bevittem a szervezetembe nem feltétlenül elég 2 - 2,5 óra futáshoz. Még szerencse, hogy az izmaim jelezték nekem az "üzemanyaghiányt". Csak az volt a bökkenő, hogy hátra volt még vagy 5 km. Ez alapesetben nem sok, na de kiürült raktárkészlettel egy örökkévalóság. Sokminden megfordult azon az 5 km-en a fejemben. A legdurvább az volt, hogy soha a b.......s életben nem futok egy lépést sem többé. Hazaértem ugyan, de amit megállás után éreztem, .............. Szerintem minden az arcomra, vagy inkább a fejemre volt írva. A családom szerint nem voltam sápadt. KÉÉÉÉÉK voltam. Szerintem a vércukor szintem fordult át mínuszba. Émelygés, szédülés, csikarás és egyéb nyalánkságok. Volt már hasonló néha, de fél óra elteltével rendezni tudtam a sorokat. Hát most nem. Még másnap reggel is csak kóvályogtam.
Na, de ahogy mondani szokták: "Ami nem öl meg az megerősít."
Ma bosszút esküdtem, és ismét nekivágtam a múlt pénteki útvonalnak. Hát mit mondjak? Egy álom volt ahhoz képest. Az első sorra utalva azt is írhatnám, hogy: sült krumpli - derelye: 1 -1.
Az utolsó kilométerek mindegyike 20 másodperccel sikerült jobbra. Az érzésről nem is beszélve.
Ja és az, hogy hosszabb futások előtt mindig megfelelően készüljünk fel. Vagy a szervezetünkben legyen elegendő tápanyag, vagy a zsebünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése